Elindult a MesiterNote bétája

Érdekes lehet, hogy pont egy Note alkalmazásban írok egy másik note szoftverről, de mindenképp érdemesnek tartom megjegyezni, hogy elindul a Meister termékcsalád legújabb jegyzetekre kitalált alkalmazása a MesiterNote

Meister termékek

Szerintem teljesen indokolatlan, hogy sokan a mai napig nem hallottak a Mesiter-ről miközben olyan programokkal rukkoltak elő az elmúlt pár évben mint a MesterTask vagy éppen a MindMeister. Igen sokáig használtam a MeisterTask-ot elsődleges feladatok rögzítésére és nagyon szerettem is. Talán akkor lett elég belőle amikor már nagyon sok task volt és ezek megjelenítése és menedzselése viszonylag nehezen ment rajta mindeközben messze több funkciót és innovatív ötletet szállított a piaci versenytársakhoz képes. Erről lehet majd egy postban elő is jövök majd, hiszen örök vesszőparipám egy rendes task menedzser megtalálása.

MeisterNote

MesiterNote

A Note alkalmazás már első ránézésre is hozza a Meister-től megszokott profi külsőt. Egyszerűen nagyon nehéz kivetnivalót találni benne mert SZÉP! A működése rettentő logikus. Persze azt nagyon adnám ha mondjuk az új Note hozzáadása kapott volna egy brutális nagy gombot (lehet én vagyok megkattanva, de ez a probléma a Keep asztali verziójában és a StandardNote-ban is fenn áll... komolyan fájna valakinek egy nagy szines + gomb alulra?). Persze alapértelmezetten úgy indul minden Workspace, hogy új Note, de azért csak jobb lenne ezt egy dedikált gombra is kirakni ha pl valaki Note-ból szeretne rögtön új note-ra térni.

Wökrszpész

Arra törekedtek, hogy a jegyzeteket jól be lehessen kategorizálni ezáltal akár egy egészen durva projekt dokumentáció összerakása sem okozhat túl nagy gondot benne. A Dokumentumokat Workspace-ek alá pakolgathatjuk. Az ingyenes csomagban 5 ilyen áll a rendelkezésünkra. A Workspaceket további csoportokba is oszthatjuk, bár ennek értelme akkor lehet ha előfizetünk a programra. Minden bejegyzésnek lehet albejegyzése is, tehát szép kis fát lehet vele összerakni. Személy szerint akkor dobtan a BoostNote-ot amikor elkezdték ezt csinálni mert szeretem, ha a jegyzetek szépen listázhatóak egyszerre egy külön oszlopban, ahogy az az EverNote, StandardNote, stb appokban is megszokott. Természetesen a Workspace-ekhez rendelhetünk munkatársakat, leírást, ikont, színt is plusz a fizetős verzióban még pár szuper extra feature-t is. Nem nagyon láthattunk korábban ilyen elgondolást egy jegyzet alkalmazásban de nem rossz gyakorlatilag a fő könyvtárakat válthatja ki.

Király blokkokkal király írni

Elképesztően jó feature és nem először látom mostanában ezt a fajta blokkos jegyzetelési stílust. Abszolút illeszkedik a felgyorsult világhoz, amikor már nem akarunk toolbarokban böngészni, hanem folyamatában szeretnénk egy dokumentumot úgy megalkotni, ahogy többé kevésbé a végén is látni szeretnénk. Erre pedig a blokkoknál nincsen jobb megoldás. Az ember megnyomja a "/" betűt és a program 13 előre definiált blokkot ajánl fel a headingektől kezdve a kódbeágyazáson át egészen a külső appok integrációig. Aki már dolgozott ilyennel az tudja, hogy rettentő gyorsan lehet dokumentációkat, meeting memokat vagy akár cikkeket megalkotni. Szuper és ezt a MesiterNote nagyon durván jól hozza is és persze ha kijelölünk egy szöveget a standard formázási módok is elkerülnek, tehát erre sem lehet panasz.

Kolloboráció és interakció

Ennyire jól összerakott kollaborációt ritkán lát az ember. Konkrétan szavanként lehet megvitatni egy dokumentációt, ahogy a Google Doc-ban is de itt valahogy szép és kulturált! Egyszerre tudjátok szerkeszteni a dokumentumokat és ha úgy alakul bármikor üzenhettek egymásnak, van benne menition a @kukaccal és persze akármikor bármelyik bekezdést tasskká alakíthatjátok, amit rögtön beránt a MeisterTask alá (plusz van külön egy Task sidebar is!) Nagyon ötletes dolgok rendkívül egyszerűen megoldva ez az ami miatt tényleg érdemes egy pillantást vetni a szoftverre, az pedig, hogy van verzió követés, kivetítő mód, nyomtatás, duplikálás vagy sablonkezelés mind mind arra utal, hogy bizony azért körülnéztek a piacon, hogy miként kell egy jó szövegszerkesztőt vagyis egy egyedi programot lefejleszteni.

Béta

Működés tekintetében mindent tud, amit tudnia kell de persze azért szerintem vannak hiányosságok. Az első, hogy ezek a Memo-k nem másolhatóak CTRL+C CTRL+V-vel sehova mert azonnal elveszíti az alap formázásokat és inline style-okkal helyettesíti. Nem lehet a bejegyzéseket csak csapattagokkal megosztani de azt is csak a Pro verzióban, tehát csak mutogatni egy bejegyzést nem lehet, ami szerintem elég nagy gond. A keresője egészen jó és gyors, keres mindenben de a deditkált CTRL+K nem működik úgy mint mondjuk a Task-ban egyenlőre.

Összegzés

Valljuk be őszintén egészen jó piacra akar beállni a Mesiter ezzek a Note appal, hiszen a mai napig nem nagyon van olyan jegyzettömb alkalmazás, ami tényleg minden tudna úgy, hogy közben egyszerű és gyors maradjon. Rengeteg kompromisszumot kell kötnie az embernek ez pedig elég frusztráló tud lenni. Szerintem a 6 dolláros ár nem lesz versenyképes a piacon (főleg hogy egyelőre még android/ios app sincs hozzá), de egy próbát megér az ingyenes csomag tesztelésre.

More from tamasviktor
All posts